Mi is a hiszti? Öncélú dühkitörés? Lázadás a szülői tekintély ellen? Manipuláció a gyerek részéről? Az akarat érvényesítésének gyakorlása? Elkerülhető vagy a fejlődés velejárója? Hogyan lehet kezelni a dackorszakban a gyermeket? Hogyan segítheti a szülő a gyermek érzelemszabályozásának fejlődését? Mi a lehet a szülő célja a hiszti kezelésében?
A hiszti és a dackorszak
A gyermek valamikor 2 éves kora körül egyszer csak az addig megszokottól sokkal hevesebben tiltakozik bizonyos tevékenységek és dolgok ellen. Már-már azt érezzük, hogy mindegy is mi az, a lényeg a végletekig kitartó tiltakozás. A lényeg a dac. Ami lassanként féktelen dühkitörésbe torkollik. Rúg, üt, vág, harap, tombol és leveti magát a földre. A szavaink el sem érnek hozzá. Megölelni lehetetlen. Mintha elszabadult volna benne egy féktelen erő. És elönt mindent. Őt magát is elsodorja. Vele együtt pedig minket is. Szülői türelmünk és nyugalmunk gyakran egy pillanat alatt tűnik el a dackorszak kihívásai közepette.
Mi zajlik a gyermekben?
A tombolás, sírás, rúgás mind annak a jele, hogy a gyermeket elárasztották az érzelmei. Túlnőttek rajta. A gyermeknek nincs eszköze, amivel mederbe terelhetné őket. Egyszerűen nem tud velük mit kezdeni. Ez teljesen normális. A következő években végig azt fogja tanulni, hogyan tud az érzelmi állapotaival bánni.
Élettani szempontból nézve a gyermek idegrendszeri éretlensége nyilvánul meg a hisztiben. Azok az agyterületek, amelyek az impulzuskontrollért, érzelem- és viselkedésszabályozásért felelősek még nem fejlődtek ki. Ezek hiányában, az ősibb agyterületek, az alapvető testi és túlélési funkciókat és az érzelmeket irányító területek, az úgynevezett hüllőagy és a limbikus rendszer működik aktívan. A mérlegelésért, döntésért, gondolkodásért, tervezésért és együttérzésért felelős agykérgi területek még nem.
A dühkitörés vagy hiszti alatt a gyerekek általában többféle érzelmi állapoton mennek át. A megnyugváshoz való eljutáshoz legtöbbször mindegyik fázis megélésére szükségük van. Ha a szülő érti, hogy mi zajlik a gyermekében, akkor jobban tudja a gyermeket a megnyugvás felé segíteni. Ez pedig nagymértékben hozzájárul a gyermek önszabályozásának fejlődéséhez. Valamint megerősíti a szülő és gyermek közötti kapcsolat biztonságát.
A 4 fő fázis a hisztiben
- Frusztráció
A hiszti általában valamilyen frusztrációból indul. Ez az alap élmény, amivel a gyerek nehezen birkózik meg. A frusztrációt pedig halmozottan sok helyzetben éli meg ebben az életkorban. Ezért is nevezik ezt a korszakot dackorszaknak.
Éntudata kezd kialakulni, akaratának próbálgatásán keresztül egyre inkább szeretné magát különálló, a másiktól különböző lénynek tapasztalni. Ennek egyik eszköze a nemet mondás. Ezen kívül fejlődő ügyessége, motoros képességei egyre több mindenre képessé teszik. Önállóságának és akaratának megtapasztalása nagy öröm a számára, de még nem tudja felmérni saját korlátait. Mindezek miatt gyakran ütközik a felnőttek és a valóság szabta határokba.
A kockából épített vár ledől. Az üveggolyó nem fér be a kulcslyukba. Nem sikerül a konyhapultra egyedül felmásznia. A szülei nem engedik meg, hogy az utcán talált cigarettacsikket megkóstolja. Az anyukája szeretne segíteni neki a cipőt felhúzni.
Ehhez adódik hozzá, hogy verbális kifejezőkészsége messze elmarad a beszédértéséhez képest. Szinte mindent megért, de ezzel nincs arányban önkifejezési készsége. Emiatt belső állapotainak kommunikálására nincsenek meg a fogalmai és szavai. Csak viselkedésén keresztül tudja azokat kifejezni.
Mindez frusztrációt okoz a számára. A frusztráció pedig stresszt jelent. A megemelkedett stressz szintre válaszként könnyen aktiválódik a „küzdj vagy menekülj” reakció a gyermekben. Ekkor pedig a frusztráció haragba vált át.
2. Düh
Ezen a ponton a gyermek óriási energiával küzd. Látszólag olykor a szülő ellen. Valójában azonban a saját frusztrációjával. Olyan mértékben igénybe veszi mindez egész lényét, hogy kognitív belátási képessége teljesen kikapcsol. Hiábavaló ész érveket mondani neki. A szülői figyelmeztetés, kérések és a következmények sorolása teljesen feleslegesek. Ha a szülő azt várja, hogy a gyermek megérti majd a lehetséges következményeket, akkor téved. Ebben az állapotban a gyermek képtelen a jövővel számolni, tervezni és dönteni.
A felnőttől érkező fenyegetés és kiabálás pedig csak fokozza a „küzdj és menekülj” reakció erősségét. Ha bizonyos mértéken túl félelmetessé válik a gyermek számára, akkor lefagy. Ez csak látszólagos megnyugvás. Valójában ilyen esetben a gyermek stressz szintje ugyanolyan magas marad, csak kifelé nem mutat semmit. Magába fagyasztja belső megélését. Ha ez rendszeresen megtörténik, akkor az gátolja az érzelem-szabályozás fejlődését és falat emel a szülő és gyermek közé.
A harag állapota egy idő után magától lecseng. Három dolgunk van szülőként. Az egyik az, hogy a gyermek biztonságára vigyázzunk. Szükség esetén indulat nélküli határozott mozdulattal érdemes őt megtartani, hogy ne sértse meg magát vagy mást. A másik, hogy amennyire lehetséges nyugodtak maradjunk. A harmadik pedig, hogy a határtartásban következetesek tudjunk lenni.
3. Szomorúság
Ha szülőként a harag fázisában jelen tudunk lenni a gyermek számára, akkor haragja lassanként szomorúságba és sírásba megy át. Átélheti a veszteséget, amit vágya és akarata be nem teljesedése miatt érez. Ebben az állapotban valószínűleg nyitottabbá válik a szülő vigasztalására és a megnyugtató testkontaktusra. A legtöbb gyerek ilyenkor a saját ritmusában elfogad egy-egy érintést vagy ölelést.
Ha a kapcsolódást megtapasztalja, az segít elfogadnia a veszteséget. A lényeg, hogy a szülő elérhető maradt számára. Ez önmagában a megnyugvás kulcsa.
4. Megnyugvás
A szomorúság után lassan megnyugszik. Ez az az állapot, amiben a ’küzdj vagy menekülj’ reakció lecsendesül, a gyermek újra biztonságban érzi magát. Elfogadja a határt, élvezi a szülő közelségét. Ekkor nyitott a szülőtől érkező verbális információk befogadására. Ekkor érdemes vele megbeszélni, hogy mit vár el tőle a szülő. A teljes megnyugvás után pedig újra elindul a világ felfedezésére.
Határtartás
A gyermek számára fontos, hogy a szülő tiszta és következetes határokat tudjon tartani. Érdemes számba venni, hogy mi az, amihez mindenképp ragaszkodunk és mi az, amiben engedni tudunk. A túl sok határ túlzottan nagy mértékű frusztrációt okoz a gyermeknek. A kevés és következetlen határok pedig elbizonytalanítják.
A gyermek biztonságérzetét növeli, ha a szülők a határokban közös megállapodásra jutnak. Így könnyebben megérti, mit várnak el tőle.
A gyermek 2 fő szükséglete a hiszti közben – a kapcsolódás és a differenciáltság élménye
A szülővel való kapcsolódás a gyermek számára fontosabb, mint saját akaratának keresztülvitele. Ez értehető, hiszen testi és lelki biztonsága a szülővel való kapcsolatától függ. Legalapvetőbb szükséglete tehát a kapcsolat megőrzése. Annak a biztos tudata, hogy a szüleihez fűződő szál sértetlen marad bármit is tesz ő. Éppen ezért a szülő elfogadó és támogató jelenléte a frusztráció, a harag és a szomorúság érzései közepette elsődleges igénye a gyermeknek.
A másik szükséglete, hogy megélhesse saját vágyait, szándékait, vélekedéseit olyannak amilyenek. Kifejezhesse, hogy adott esetben ő mást akar, gondol és érez, mint a szülei. Ezáltal a szüleitől különböző lénynek érezhesse magát.
Az elsődleges szülői eszköz – A tükrözés
Sok szülő azt gondolja, hogy a gyermeke igényeit és vágyait azzal ismeri csak el, ha azokat teljesíti. Ha viszont határt szab és nemet mond valamire, akkor azzal esetleg a gyermek lényét utasítja vissza. Ezáltal pedig a kapcsolat szenved csorbát. Ez azonban nem így van.
Ha a szülő elismeri és visszatükrözi a gyermek szándékát és vágyát, de nemet mond annak teljesítésére, akkor a gyermeknek a kapcsolatra és a saját különbözőségének megélésére való igénye is kielégül. Még akkor is, ha a vágyát éppen nem valósíthatta meg. A lényeg abban van, hogy a szülő képes látni és elfogadni a gyermeket az éppen aktuálisan átélt érzésével/szándékával.
Ha a szülő ezt ki is fejezi a gyermeknek, azzal megerősíti abban, hogy érti őt. Ezzel a kapcsolatukat erősíti meg. A tükrözés segíti továbbá a gyermeket saját érzéseinek a felismerésében és megnevezésében. Megtanítja, hogy szavakon keresztül hogyan oszthatóak meg az érzések. Ezáltal aktivizálódnak azok az agyterületek a gyermekben, amelyek az érzelemszabályozásért felelősek.
„Látom, hogy csalódott vagy, amiért összedőlt a vár.” „Jaj, de nagyon elkeseredtél, hogy nem sikerült kinyitnod az ajtót.” „Megértem, hogy mérges vagy, amiért nem kapcsoljuk most be a TV-t.”
„Látom, hogy nagyon érdekel, hogy mi van a WC csészében. Szeretnél belenyúlni, ugye? Hű, nagyon izgalmas lenne. De ebbe nem szoktunk kézzel nyúlkálni. Koszos.” És mindeközben a szülő kezével megfogja a gyermek kezét és indulat nélkül, határozott mozdulattal elhúzza és odébb is viszi.
Igenis elképzelhető és rendben lévő, hogy éppen a WC-ben lévő víz kelti fel a gyermek kíváncsiságát. Ha ezt ki is tudjuk fejezni a gyermek felé, akkor azt éli meg, hogy a szülő megérti őt, együttérez vele, kapcsolódik hozzá. Ez a legfontosabb.
Az ilyen és ehhez hasonló szülői reakciók az évek alatt belső hanggá válnak a gyermekben. Így képes lesz dühkitörések helyett felismerni, megnevezni és kifejezni belső állapotait Ezáltal mederben tartani azokat. Ez pedig a feltétele annak, hogy a viselkedését is szabályozni tudja.
Hiszti a különböző életkorokban
Látjuk, hogy a hisztinek nevezett tipikusan a dackorszakban megnyilvánuló viselkedés mögött is mindig valódi szükséglet húzódik meg. Igazándiból minden negatív emberi megnyilvánulás legmélyén valamilyen ki nem elégített szükséglet és igény van. Ilyen értelemben a hiszti sosem manipuláció, nem hatalmi harc a gyerek részéről. Minél inkább segíti a szülő a gyermeket a valódi szükségletét megélni, annál kevésbé válik játszmává.
A hétköznapi nyelvben a hisztit gyakran mégis a nem valós szükségletből való sírás szinonimájaként használjuk. Arra, amikor a gyermek el akar érni valamit. Ilyen értelemben sokan mondják kisebb életkorban is, hogy például a fél éves vagy 1 éves gyermekük hisztizik.
Nyilvánvalóan a fél éves, 1 éves gyermek fejlődése még más fázisban van. Akarata, éntudata és önállósága még nem tart ott, ahol a 2 évesé a tipikus dackorszakban. Éppen ezért sírása, frusztrációja és szükséglete még némileg más. A határtartás ezekben az életkorokban még nem annyira hangsúlyos feladat. Annyiban azonban megegyezik a dackorszak hisztijeivel a fél éves -1 éves gyermek kiborulása is, hogy a szülei segítségére van szüksége érzelmei szabályozásához. A szülő jelenléte, elfogadása és a szüleihez való kapcsolódás az elsődleges igénye.
A hétköznapok realitása
A fentebb leírtak minden bizonnyal irreális elvárásokat szülnek bennünk.
„Ezt képtelenség megvalósítani, amikor időre kell mennünk. Erre nincs idő vészhelyzetben. Egy gyerekkel még csak-csak, de mit tegyek, amikor egyszerre ketten hisztiznek? És különben is, elvesztem a türelmem és ideges leszek.”
Ez így van. Nincs is szükség rá, hogy mindig minden helyzetben nyugodtak maradjunk és tökéletesen jelen legyünk. Elég, ha a gyermek az esetek többségében azt tapasztalja, hogy a szülei értő és elfogadó módon tudják kezelni a kiborulásait. Ennek az élményét mélyen magába építi. Akkor is, ha van, amikor ez nem sikerül. A félrement, türelmetlenséggel teli helyzetek kijavíthatóak.
Amikor a szülő is elveszti a fejét
Lehetséges okok:
- túlterheltség a jelen körülményekből adódóan
- múltbéli feldolgozatlan élmények
Előfordulhat, hogy a szülő értetlen és kétségbeesett. Tehetetlenséget és haragot él meg újra és újra a hisztik kapcsán. Ingerlékennyé és feszültté válik. Saját tűrőképességének a határára kerül. Maga elleni támadásnak és rosszindulatnak érzi a dühkitöréseket. Fél, hogy a gyermek viselkedése hosszútávon így marad. Szégyent is érezhet a mások előtt zajló jelenetek miatt. Elbizonytalanodik a határokban. Sokkal inkább saját érzéseivel bajlódik. Nem marad érzelmi kapacitása a gyermeke valós szükségleteit meglátni.
Ha a szülő túlterhelt, kialvatlan, kevés ideje jut magára vagy egyéb stressz van jelen az életében, akkor érthető, hogy kisebb az érzelmi teherbíró képessége. Fontos, hogy a szülő találjon magának töltődésre és kikapcsolódásra elegendő időt. Csakis így tudja megteremteni magában azt a belső egyensúlyi állapotot, ami nélkülözhetetlen a gyerekekkel való együttlét igénybevevő feladatához.
Sokszor a szülő indulatainak és tehetetlenség érzésének hátterében saját feldolgozatlan múltbéli élményei állnak. Azok az élmények, amelyeket ő maga élt meg gyerekként, amikor a szülei számára ő nem elfogadható módon viselkedett. Saját gyermekének sírása, haragja tudattalanul felébreszti ezeket az élményeket. A bántalmazás, megszégyenítés, elutasítottság és magára maradottság érzéseit. A gyermek hisztije ’csak’ kiváltó tényező. A szülő kiborulása mögötti valós ok mélyen a szülő sajátja.
Ha ugyanis gyerekként a saját szülei magára hagyták, megszégyenítették és bántalmazták a szomorúság és harag kifejezésekor, akkor ő maga sem tudta magába integrálni ezeket az érzéseket. Számára ezen érzések félelmet és veszélyt jelentenek. Az ezekkel való megküzdési stratégiája nagy valószínűséggel az elutasítás, elfojtás lesz. Felnőtt érzelemszabályozó rendszere pedig csődöt mond, amikor saját gyermeke ugyanezen érzésekkel szembesíti. Szülőként tehetetlenséget és félelmet él meg.
Ebből kifolyólag indulattal, elutasítással, büntetéssel, fenyegetődzéssel vagy túlzott engedékenységgel, azaz a határok feladásával fog reagálni.
Mi segít a szülőnek?
- hiteles információk a gyermek fejlődéséről
- saját belső állapotaink őszinte számba vétele
- az indulatok kifejezése én-közléssel
- megállni egy pár pillanatra mielőtt reagálna
- a gyermek nézőpontját meglátni
A gyermek fejlődésével kapcsolatos hiteles információkon túl segít, ha a szülő szembe tud nézni saját belső megélésével. Fontos, hogy ki tudja mondani magának, hogy éppen mérges, fáradt, tehetetlen és szomorú. Ha magában felismeri és azonosítja, akkor szabadabb arra, hogy ne ezekből az érzésekből reagáljon a gyermekre.
Ha mégis azt érezi a szülő, hogy muszáj kifejeznie haragját, akkor tegye azt meg saját magára vonatkozó kijelentésekkel: „jaj de nagyon türelmetlen vagyok.” „Most már igazán mérges lettem én is!” Lehetőleg ne a gyermeket minősítse: „milyen erőszakos/akaratos/hisztis/kibírhatatlan vagy!”
Sokat segít, ha bármilyen reakció előtt a szülő meg tud állni egy pillanatra. Érdemes néhány mély lélegzettel először saját magát megnyugtatnia. A feldúlt gyermeket idegesen nehéz megnyugtatni. Az indulatból jövő reakció miatt a szülő esetleg még bűntudatot is fog később érezni.
A saját légzésünk és testérzeteink figyelése megnyugtató lehet és visszahoz a jelenbe. Legtöbbször elég fél perc is ahhoz, hogy máshogy lássunk egy-egy helyzetet és máshonnan reagáljunk.
Ha gyakran indulatból vagy túlzott engedékenységgel reagálunk, akkor a gyermek lassan igazodik ehhez a reakciónkhoz. A sok ismétlés során komoly játszmák épülhetnek rá bizonyos helyzetekre. Ezekből is van kiút, ha némileg hosszabban is kell érte dolgozni.
Ha ismétlődően nehéz érzéseket és abból kifolyólag olyan reakciókat vált ki bennünk a gyermek hisztije, amit később megbánunk, akkor érdemes mélyebbre ásni magunkban az okok után. A saját gyermekünkkel való kapcsolat a legtisztább és olykor a legkíméletlenebb tükör, amely megmutatja, hol vannak az elakadásink. Ebből következően pedig a legnagyobb segítség saját belső növekedésünk útján. Érdemes belenéznünk!
A hiszti helyes kezelésének 5 legfontosabb lépése
A fentiek alapján foglaljuk össze, mi az, ami segít a hiszti kezelésében:
- a szülő nyugalma, érzelmi és fizikai jelenléte
- biztonságot adni (ne üsse be magát, ne szaladhasson le az úttestre)
- időt és teret hagyni a gyermeknek érzelmei átéléséhez
- a gyermek érzéseinek/szándékainak tükrözése
- tiszta és következetes határok és elvárások
A túlélésen túl – Mi a célunk szülőként?
Fontos tiszta képet alkotni arról, hogy a hisztik, dührohamok vagy bármilyen más érzelmileg megterhelő helyzetben saját szülői reakcióinkkal mit szeretnénk adni a gyermeknek. Még ha nem is sikerül mindig úgy reagálnunk, ahogy szeretnénk, a tiszta belső célokhoz előbb-utóbb igazodik viselkedésünk is.
Az igazán nehéz helyzetek, a gyermek nehéz viselkedése mindig azt mutatja, hogy segítségre van szüksége. A szülőre és a szülővel való kapcsolat szabályozó erejére. A szülői reakció mindig minta és igazodási pont saját belső állapotainak megítéléséhez és kezeléséhez. Ezáltal önmaga lényének megéléséhez és alakításához.
Ha azt szeretnénk, hogy olyan felnőtt váljon belőle, aki képes ítélet nélkül mélyen megélni az érzéseit és konstruktív módon kifejezni azokat, akkor a hisztik során nekünk magunknak is ítélet nélküli érzelmi jelenléttel kell tudnunk együtt lenni a gyermekkel és az érzéseivel (és önmagunkkal is).
A gyermek viselkedésére, cselekedeteire nemet mondhatunk, azoknak határt szabhatunk. Az érzései, gondolatai és szándékai felé azonban érdemes elfogadással fordulnunk, még ha azok intenzívek és negatívak is. Ez az elfogadó és tükröző jelenlét fogja a gyermek önszabályozásának az alapját képezni. Ezzel lesz képes saját negatív érzéseinek energiáját konstruktív és nem destruktív módon használni az életében. Ezzel tud majd önmaga felé elfogadással , önbizalommal és együttérzéssel fordulni. Így lesz képes nyitott és őszinte lenni a kapcsolataiban.
Könyvek a témában:
Siegel, D – Bryson, T. P. : Drámamentes fegyelmezés
Suderland, M: Okosan nevelni tudni kell
Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak I-II.
