Nem eszik a gyerek – Miért nem eszik? Mit tegyek?

Miért nem eszik a gyerek? Miért eszik keveset? Miért utasít vissza bizonyos ételeket? Miért csak figyelemeltereléssel tudom megetetni? Mit tehetnék, hogy az evés és etetés ne legyen harc?

Hogy lehetséges az, hogy egy egészséges gyermek rendszeresen visszautasítja az ételt? Milyen okai lehetnek ennek? Mit okoz a szülő és gyermek közötti kapcsolatban az evéssel kapcsolatos nehézség? Mi segíthet az evési problémákat feloldani?

A táplálkozás az egyike az életösztönöknek, és mint ilyen az ember legelemibb késztetéseihez tartozik. Ha nem eszünk, nem maradunk életben. Ha egy gyerek nem eszik, akkor nem fejlődik és végső esetben meghal. A gyermek jóllétének biztosítása pedig a szülők, az első időszakban kitüntetten az anya felelőssége.

E két tényből következik, hogy az etetési nehézségek a legnehezebb érzéseket mozgatják meg az anyában: félelem, tehetetlenség, harag, bűntudat. A nehézségek feloldásához éppen ezért a praktikus tippek mellett szinte mindig elengedhetetlen az anya-gyerek kapcsolatban az életféltés, a halál, a bizalom és a kontroll kérdéseinek körbejárása.

A fizikai okok kizárása és annak megvizsgálása, hogy a gyermek optimális fejlődése veszélyben van-e, mindig elsődleges szempont. Gyakran azonban a szülők által problémásnak érzékelt evés okai között nincs fizikai ok és nem is eredményez fejlődésbeli problémát vagy alultápláltságot a gyermeknél.

A táplálkozás mint a világ befogadásának szimbóluma

Azon túl, hogy az evés a fejlődés és az életben maradás záloga, más fontos aspektusai is vannak. Az egyik fontos szempont, hogy a táplálkozás összetett, sok lépésből álló folyamat. Az éhség érzetével kezdődik, majd a táplálék magunkhoz vételével, befogadásával, megrágásával, lenyelésével és emésztésével folytatódik, majd a kiválasztás és ürítés szakaszaiban zárul le teljesen.

Valójában a világot, annak egy részét vesszük magunkhoz és alakítjuk át a saját magunk számára az evések alkalmával. Ezt teszi a kisgyermek is, aki még ismerkedik önmagával és a világgal is, és akinek mindehhez az anyukájára van szüksége. Érdemes az evés minden lépésére szimbolikusan is rátekinteni.

Meg tudom érezni a szükségemet? Ki tudok nyúlni a világ egy darabjáért, hogy kielégítsem a szükségem? Be tudom fogadni magamba a világot és át tudom jól alakítani a magam testi, érzelmi és szellemi energiájává? Képes vagyok igazán a magam számára felhasználni? Végül pedig el merem engedni, ki tudom üríteni azt, amire már nincs szükségem többé?

Amikor tehát evési nehézségekkel találja magát szemben egy anya, akkor segíthet, ha a saját és a gyermekének a szempontjából is felteszi ezeket a kérdéseket.

Meg tudom-e engedni a gyermekemnek, hogy ő maga megérezze az éhségét? Tudom-e őt abban támogatni, hogy egyre jobban kifejezze mikor mire van szüksége? Tudok-e bízni magamban, hogy éppen eléggé értem őt?  Bízom-e a gyermekemben munkáló életösztönben, hogy tudja mire van szüksége? Bízom-e a világban és a testemben, hogy amit a gyermekem befogad, az számára jótékony? Bízom-e benne, hogy képes lesz azt lenyelni, megemészteni és átalakítani? Végül elengedheti-e magát a gyermekem, kell-e a kontrollt tartania vagy félelem nélkül kiürítheti, amire nincs szüksége?

Az evés jelentősége az anya-gyerek kapcsolatban

Az evés és etetés érzelemmel telített folyamat

Az élet első éveiben az evés és etetés érzelemmel telített folyamat. A gyermek életének első szakaszában olyannyira éretlen, hogy minden életfunkciójának a fenntartásához a gondozójára van szüksége. A táplálékot is az édesanyja, és később is az őt gondozó felnőttek segítségével tudja csak magához venni. Életben tartásának részeként a táplálásáért te vagy a felelős. Ez óriási felelősség a számodra, a baba oldalán pedig nagymértékű rádutaltság.

Élet-halál kérdése, és éppen ezért nagyon erős, intenzív érzésekkel párosulhat. Pozitív értelemben az öröm, a magabiztosság, bizalom és a kapcsolódás megerősítő élményeiben, negatív értelemben pedig az életféltésben, a szorongás és félelem érzéseiben élhetik át az anyák és a babák.    

Az érzelemszabályozás az etetési helyzetekben

Minél kisebb a gyermek, annál inkább a gyermek alapvető testi szükségleteinek kielégítése körül forognak a mindennapjaitok: altatás, etetés, megnyugtatás. Ezekben a helyzetekben kapcsolódtok nap mint nap. A gyermek ezekben tapasztalja meg önmagát és a veled való kapcsolatát. Ezek a helyzetek adnak számára igazodási pontokat, hogy milyen a világ, milyennek élheti meg önmagát és a kapcsolatokat.

Az etetési helyzetet övező hangulat – a kapcsolódás anya és gyermek között

Felnőtt világunkból gyakran nem is érezzük át ezeknek a helyzeteknek a fizikai gondoskodáson túlmutató, a gyermek érzelemszabályozását alakító erejét. Hogy a mozdulatainkban, a hanghordozásunkban, a szemünkben és mimikánkban tükröződő hangulatok, érzések mélyen hatnak a gyermekre, akit éppen öltöztetünk, etetünk vagy altatunk.

A lényeg nem az egyszeri alkalmakban van, hanem azokban a kapcsolódási mintázatokban rejlik, amik naponta sokszor ismétlődnek heteken és hónapokon át. Gondoljunk csak bele, hogy mennyire összezavaró, akár félelmetes érzést kelthet a rendszeresen kapkodó, gyors vagy hideg kezű érintés, szemben a meleg, nyugodt és lassú mozdulatok nyugalmat és biztonságot sugárzó üzenetével.

Milyen lehet naponta sokszor egy összehúzott szemöldökű vagy szomorú arca nézni, vagy olyanra, aki nem viszonozza a baba szemkontaktust kereső pillantását etetés közben. Milyen azt hallani naponta egy sóhajjal kísérve, hogy ‘nem eszik semmit a gyerek’. Elbizonytalanító és szorongást keltő a gyereknek. Amitől inkább összeszorul a gyomra.

És milyen ezzel szemben az etetések közben rendszeresen egy érdeklődő, nyugodt, jelenlétet sugárzó és kifejező tekintetű szempárban látnia magát a babának.

Mennyire más, ha a gyermek a saját érzéseit és szándékait visszahallja az anyjától, mintha saját állapotaira elítélő, megrovó vagy közönyös visszajelzéseket kap. Ha szavak, amiket visszahall az édesanyjától, összecsengenek és értelmet adnak a benne lévő állapotoknak, akkor ezáltal egyrészt megbizonyosodik a gyermek arról, hogy az anyukája érti őt, másrészt maga is megtanulja saját állapotait beazonosítani.

„Látom, mennyire ízlik Neked!” „Ejha, ennek aztán furcsa íze van, ugye?! Ki akarod köpni?” „Úgy látom, nem kérsz többet!” „Jaj, milyen izgalmas a szádba venni?!” „Megértem, hogy ki akarsz szállni az etetőszékből!” „Ó, Te is szeretnél megetetni engem?!”

Az érzések és szándékok tükrözésének jelentősége

Az anyai érzések mellett tehát a gondozási és etetési helyzetet kísérő anyai tükrözés, a baba állapotának és szándékának a szavak és a mimika eszközeivel való visszatükrözése szintén fontos üzeneteket hordoz a gyermek számára a hétköznapi helyzetekben.

Valójában a fentiekhez hasonló anyai visszajelzésekből tanulja meg a gyermek beazonosítani saját szándékait és érzéseit. Az édesanyja szükséget kielégítő gesztusain túl, tehát azon túl, hogy mellre teszi, megeteti, felveszi a gyermeket, az anyának a gyermek jelzéseit kísérő értő és együttérző, nyugalmat sugárzó szavai és arckifejezése segít a babának igazán átélniés elkülöníteni a saját belső állapotait: az éhségérzetet, a jóllakottságot, a fáradtságot, az unalmat, az izgatottságot, a nyugtalanságot, a megnyugvást és az örömöt. Ez pedig feltétele annak, hogy később egyre jobban szabályozni is tudja majd ezeket az állapotokat.

Fontos persze tudatában lenni, hogy elegendő a gyermekünk optimális fejlődése szempontjából ha az esetek nagyobb részében anyaként képesek vagyunk a tükrözésre. Nem kell tökéletes szülőnek lenni. Sőt, az apróbb félreértések elkerülhetetlenek és támogatják is a baba fejlődését.

Konfliktusok és feszültségek az evés körül

A tartós etetési nehézségek esetén azonban az anya és gyermeke közötti fent említett összehangolódás ismételten akadályozva van az etetési helyzetben. Az evés élet-halál kérdése. A felelősség az anyáé. Viszont a gyermek szabja meg, hogy mit fogad el, azaz a gyermek kontrollja alá esik, hogy eszik-e.

Ha a te megítélésed szerint nem eleget vesz magához, vagy nem megfelelő minőségűt, akkor a tehetetlenség és aggodalom erős hullámai áraszthatnak el téged. Amikor pedig a gyermeked életét félted, akkor elbizonytalanodhatsz saját anyaságodban. Továbbá bizalmadat vesztheted aziránt, hogy a gyermeked tudja és jelzi és elfogadja amikor, amire szüksége van.

A gyermekedet vagy önmagát fogod hibáztatni. A tehetetlenségéből fakadóan haragot vagy bűntudatot élhetsz át. Gyakran mindkettőt egyszerre.

Ebben a helyzetben érthető, hogy nincs elég kapacitásod arra, hogy a gyermekben zajló érzésekre és szándékokra hangolódj. Nincs kapacitásod, hogy nyugalmat adva a gyermeknek visszatükrözd a gyerek érzéseit. Hiszen saját nehéz érzéseid, a tehetetlenség, a bűntudat, a harag és a félelem megakadályoznak ebben. Anyai reakcióidat ezek a nehéz érzések fogják meghatározni.

Az ezekből az érzésekből származó anyai reakció pedig az erőltetés, a figyelemelterelés, a könyörgés és a büntetés bármilyen formája. Ezek azonban mind tovább mélyítik a problémát.

A gyermek így magára marad a saját érzéseivel és az evést övező minden anyai érzéssel is. Mindez megterhelő és kezelhetetlen a gyermek számára. A gyermek is frusztrált lesz. Ez tovább növeli a kétségbeesésedet, ami ismételten az evési helyzetet nehezíti tovább. Így alakulnak ki az evést övező játszmák anya és gyermek között. Mindez pedig gyakran az evési helyzet teljes vagy részleges elutasításához vezet a gyermek részéről. Ahhoz, hogy a gyerek nem eszik annyit, amennyit az éhsége diktálna.

Nem is érzi az éhségét. Mert az önmagához való kapcsolódás helyett, az éhségérzet helyett az evést övező harccal, az erőltetéssel és kontrollal szembeni védekezéssel van elfoglalva. A harc készenléti állapot. Olyankor mindenünk összehúzódik, a gyomor összeugrik és az idegrendszer nem a befogadásra van hangolva. Márpedig az evéshez befogadás, ellazultság, biztonságérzet kell.

Tehát az első években az evés közbeni interakciók hangulata, a felnőttnek a gyermek belső állapotaival való összehangolódása befolyásolja az evés-etetés folyamatát és az anya-gyerek kapcsolat egészét is.

És fordítva is, az anya-gyerek kapcsolat általános mintázata, az anya és gyermek között lévő bizalom, biztonság vagy éppen bizalmatlanság és feszültség nagymértékben befolyásolják az evés és etetés gördülékenységét és hangulatát. Tehát a gyermeknek az evéshez való viszonyulását.

Az evések (ahogyan bármelyik gondozási helyzet) lehetnek örömteli, harmonikus, az egymáshoz kapcsolódás élményét adó alkalmak, de uralhatja az evés-etetés idejét a félelem, a szorongás, a tehetetlenség és a harag is.

Nem eszik a gyerek – Lelki okok

A gyakran elhangzó kérdésre, miszerint lelki okok lehetnek-e az evés visszautasítása mögött, most már megalapozottan válaszolhatjuk, hogy igen.  Olyannyira, hogy a nehéz érzések elkerülésére való belső késztetés felülírhatja a gyermek táplálék iránti szükségletét is. Bár éhes, az evést kísérő nyomasztó érzéseket olyan mértékben szeretné elkerülni, hogy inkább evési szükséglete ellenébe dönt. Akár éhségérzetének érzékelésétől is elvágja magát. Tehát nem eszik semmit vagy sokkal kevesebbet eszik, mint amennyire szüksége lenne.

A fentiek alapján érthető, hogy a legtöbb esetben, amikor a gyermek látszólag az evést utasítja vissza.

Valójában az etetési helyzetet kísérő, számára és az anya számára is megterhelő, ’bevehetetlen’, ’megrághatatlan’ és ’emészthetetlen’ negatív érzést, élményt utasítja vissza. Azt az érzést és élményt, amely az evési helyzetben az anya és gyermeke közötti harmonikus kapcsolódás akadálya is egyben.

Gyakran ennek a negatív élménynek és érzésnek az anya (és a gyermek) sincs tudatában.

‘Emészthetetlen’ élmények a háttérben

Ez az ok sokszor a fogantatás-várandósság-szülés körüli időszakból ered. Származhat eredendően a baba élményeiből:

• magzatkori problémák, elégtelen lepényműködés
• koraszülöttség, kórházi kezelés
• betegség
• az orális területet (orrot, szájat, arcot) érintő fájdalmas vagy félelmetes beavatkozások (szonda, műtét, gyakori és erőteljes orrszívózás, egészségügyi szakember által erőteljes erőszakos mellre tevés újszülöttnél)

Származhat az anyai traumatikus élményekből és az ezekből következő fokozott életféltésből. Ilyenkor az anya saját kompetenciaérzete inog meg, nem tud bízni a saját testében, a baba jelzéseiben és a saját észlelésében. Erős késztetést érez, hogy külső kontrollba kapaszkodjon. Méri az etetések idejét, a grammokat és millilitereket, és igyekszik kontrollálni az evéseket, miközben alapvetően nem tud megnyugodni, erős szorongás munkál benne:

• nehezített/mesterséges fogantatás
• veszteségek
• korábbi gyermekkel való negatív tapasztalatok
• várandósság alatti vérzés, nehézség
• szülési trauma
• korai időszak szoptatási nehézségei
• a gyermek nem megfelelő gyarapodása
• negatív szuggesztiók a környezettől: „éhes fog halni a baba”, „nincs tejed”, „kiszárad”, „nem tud szopni”

Az evésproblémák gyökere lehet továbbá a fentieknél korábbi, az anya élettörténetében meglévő akár transzgenerációs hatás is:

• fulladásos élmények
• fulladásos haláleset
• evésproblémák a családban
• titok a családban

A fenti tényezők közül több együttesen is jelen lehet egy-egy etetési nehézség mögött. Ilyen helyzetben fontos, hogy az anya ne saját magát hibáztassa. Parancsszóra és akaratból nem lehet megnyugodni. A félelemből jövő késztetések erősek és mindig jelentős okok vannak a hátterében. Ha el tudjuk fogani a félelmet, elismerni a saját érzéseinket, akkor közelebb vagyunk a megoldáshoz. Ilyen esetekben hasznos lehet segítséget kérni.

Az evési nehézséget elmélyítő szülői reakciók

Az evés részleges vagy teljes visszautasítása és az erre a helyzetre való reakcióként megjelenő tehetetlenség, düh, bűntudat és félelem ördögi köre ’csupán’ tünetek. Olyan tünetek, amelyek további feszültségeket és konfliktusokat szülnek anya és gyermek között. Elfedik a valódi, mélyben lévő okokat, sőt felerősítik azokat. Valamint megakadályozzák a valódi együttműködést és a gyermek aktív részvételét az evésben.

Ezekből az érzésekből származnak az evési nehézséget tovább fokozó szülői reakciók:

• figyelemelterelés (mese, játszás közbeni etetés)
• erőltetés, kényszer
• könyörgés, manipuláció

Egyrészt anyaként lehetünk magunkkal együttérzőek, akkor amikor ezeket az eszközöket alkalmazzuk, hiszen a tehetetlenség és félelem élményéből fakadnak. Másrészt fontos tudni, hogy ezek nem vezetnek célra, hosszútávon pedig a problémát súlyosbítják. Elveszik a gyermek aktív és együttműködő részvételét. Azt erősítik meg a gyermekben, hogy az evést nem irányíthatja saját belső szükségéből. Ha nem mondhat szabadon nemet az ételre, amikor ő azt szeretne, akkor nem tud arra sem szabaddá válni, hogy igent mondjon rá. Azaz, hogy ő kérje és elfogadja az ételt. Márpedig erre lenne szüksége.

Ha nem eszik a gyerek – a négy fő szempont

• a gyerek alapvető szükséglete az evés

• ha egy fizikailag egészséges gyerek huzamosan nem eszik eleget, saját szükséglete ellenében visszautasítja az ételt, akkor arra biztosan OKA van. Valami olyan oka, amiben egy másik szükséglete még erősebb, hiszen képes felülírni az éhség alapvető késztetését.

• a ’nem evéssel’ a gyermek valamit ki akar fejezni a szülő felé

• a kapcsolatra, összehangolódásra való szükség egyenrangú az evés szükségletével

Az anya-gyerek egységtől a leválás felé – önállósodás az evésben az első években

Az etetési nehézségek a gyermek különböző életkorában sokféle formában jelentkezhetnek és ezek függvényében más és más okokuk lehet. Ha rátekintünk az első években a táplálkozás fejlődésére a gyermeknél, akkor látjuk, hogy az egész folyamatban fontos téma az anyával való közelség és egység valamint az édesanyáról való leválás és önállósodás kettőssége.

Az etetési problémák gyakran az ezekben való elakadásoknak a jelzői lehetnek. Van anya, aki számára a szoros közelség, az állandó készenléti állapot és a baba igényeire való teljes ráhangolódás jelenti a fő kihívást. Másoknak éppen ellenkezőleg, az elengedés, a leválás folyamatát nehezebb támogatni a gyermeknél az etetések terén is.  

A gyermeknél pedig a leválás elleni tiltakozás, egy korábbi, ’babásabb’ életszakaszba, az anyával való szorosabb közelségbe való visszakívánkozás jele is lehet az evés visszautasítása. Mindez persze általában összefügg az anya tudatos vagy tudattalan szükségletével, esetleges ambivalenciájával a közelséget vagy a leválást illetően.  

Magzatkor és szoptatás

A csecsemő és a gyermek táplálkozásának szakaszai szépen mutatják az anyjáról való fokozatos leválását és önállósodását. A magzatot a méhen belül a méhlepény, azaz édesanyja vére táplálja, valamint a légzésen, szívverésen és egyéb csatornákon keresztül a lehető legszorosabb kapcsolatban van anyja érzelmi állapotaival is. A szoptatásban az édesanyja teje által még mindig közvetlen testkontaktusban, az anya testéből táplálkozik.

A szoptatásban az anyával való testi intimitás, az anyatej jótékony hatásai és a szopómozgás egymástól elválaszthatatlanul nyújtják a megnyugvás, biztonság és jóllakás élményét. Az anya légzése, izomtónusa és maga az anyatej is közvetítő közegként hordozza a gyermek számára az anya által megélt élményeket a szoptatás során. A táplálás és az érzelmi egymásra hangolódás összefonódik.

A szoptatási nehézségekre itt nem térünk ki részletesen. Ezekről a szoptatás, a szopási sztrájk, a cumizavar és a tejtermelés című cikkekben olvashattok bővebben. Itt azt emelném, ki, hogy amikor a baba nem eszik eleget, nem hízik, visszautasítja a szopást, akkor ez ugyanolyan evési probléma, mint később a szilárd ételek visszautasítása. A szopási sztrájk mögötti lévő feloldatlan okok hosszútávon a hozzátáplálásnál evési nehézségek formájában jelentkezhetnek.

A szoptatás első időszakában az egyik fő kérdés, hogy mennyire bízhat az anya a saját testében, hogy az képes tejjel ellátni a babát. Mennyire bízhat a babában, hogy jelzi a szopási szükségletét. Mennyire érzi az anya komfortosnak a baba jelzései után menni vagy inkább szeretné ő maga megszabni a szopások gyakoriságát és hosszát.

Minden anya-gyerek páros esetében ez egyéni sajátosságok, a baba temperamentuma, az anya személyisége, a jelen élethelyzet és a tágabb család függvényében alakul mindez. Csakis az hozhat harmonikus szoptatási és etetési élményt, amiben az anya is önazonosnak érzi magát. A külső tanácsok és irányelvek követése a belső érzések ellenében általában nem vezet jóra. Érdemes a saját belső érzelmi valóságunk alapján, a baba és a saját igényeink figyelembevételével, rugalmasan tekinteni a szoptatási helyzetre az első időszakban.  Fontos megkeresni, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a baba közelségigényét és azt, hogy a szükségleteit nem képes még hosszan késleltetni, az anya érzelmi és fizikai teherbírásával és közelségre való készségével.

A szoptatásban is fontos kerülni a túlkontrollálást, a szoptatások időre és grammra való adagolását. Mert ez többek között szopási sztrájkhoz vezethet.

Hozzátáplálás

A második félévben a szilárd ételekre való áttérésben a gyermek saját önállósága, függetlenedése és autonómiára való törekvése egyre inkább megmutatkozik. Élvezi saját képességeit, ügyességét és hatóerejét. Egyre jobban a világ felfedezése felé fordul a táplálkozás során. Miközben továbbra is támogatást igényel az evés minden részében a felnőttektől. Szüksége van arra, hogy a felnőtt megfelelő határokat szabjon az étkezésben, fizikailag segítsen, közben a gyerek önállóságának is teret engedjen. Szüksége van továbbá a gyermeknek arra is, hogy osztozhasson az evés örömében a hozzá közel állókkal. Az evésnek a kapcsolattól való függetlenedése majd csak a kisgyermekkor vége felé következik be.

Leválás és önállóság a hozzátáplálásban

A hozzátáplálás sok anya számára a leválásnak egy mérföldkövét jelenti. Van, aki a sok nehézség árán elért szoptatásos kapcsolatot félti ilyenkor. Van, aki azt érzi, hogy a hozzátáplálás a babájával addig megélt szoros közelség végét jelentheti. Előfordul, hogy az anya saját személyének eddig senkivel sem helyettesíthető fontosságát érzi elveszni.

Van anya, aki számára a szilárd táplálék fogyasztása a fulladás lehetőségével, tehát félelemmel párosul, akár a baba életéből, akár saját életéből hozott korábbi tapasztalata nyomán. Ezekben az esetekben a leválás, a baba önállósodása az anyának veszteségélményt, veszélyt (is) jelent. Ha egy anyában ezek az érzések erősen munkálnak, akkor a gyermeknek az édesanyja elszakadástól, veszélytől való félelmére adott válasza az lehet, hogy nem eszik.

Van anya, aki számára kifejezetten megkönnyebbülés a hozzátáplálás megkezdése, hogy gyermekének a táplálása immár nem csak tőle függ. Megkönnyebbül, hogy ez talán több énidőt és a szoptatások fokozatos elhagyását is jelentheti. Azt érzi, hogy önmagát kaphatja így vissza, a testét és a saját határait. Tehát a leválás felé tett lépésnek az örömét (is) jelenti.

Gyakori, hogy a fentiekből több egymásnak ellentmondó érzést is felfedezünk magunkban. A legtöbbször ambivalens a viszonyunk minden fejlődési ugráshoz. A korábbi időszak elvesztését és az új korszak örömeit is látjuk benne. Félünk is tőle és várjuk is. Ez természetes.

A legfontosabb, hogy ne ítélettel forduljunk magunk felé, ha bármelyik állításban magunkra ismerünk. Csak nézzünk rá kíváncsisággal és elismeréssel. Sokszor már ez megkönnyebbülést ad. Ilyenkor felvesszük a felelősséget saját érzéseinkért, ezáltal pedig a gyermeket és a vele való evési kapcsolatot tehermentesítjük.  

Tények a hozzátáplálásról – Már 7 hónapos és nem eszik a gyerek semmit?!

A hozzátáplálás részletes témájával a hozzátáplálás című írásban foglalkozom. Itt az evésproblémákhoz kapcsolódó fő kérdéseket emelem csak ki.

• A hozzátáplálás megkezdésének ideje nincs kőbe vésve. A hivalatalos ajánlások szerint ennek ideje a második félév, leghamarabb a 4. hónap. Tehát ez az az alsó határ, amikor a babák egy része már készen állhat a szilárd táplálék befogadására, de sok kisbaba 8-9-10 hónapos koráig nem fogad el jelentős mennyiségű szilárd ételt anélkül, hogy ez a fejlődését hátrányosan befolyásolná.
• A hozzátáplálás célja kezdetben nem a jóllakás és tápanyagpótlás, hanem az ismerkedés, a felfedezés az új ízekkel, szagokkal, állagokkal, az evés örömének megtapasztalása.
• A szoptatás (tápszerezés) mellé, azaz pluszként jön, ezért is hozzá-táplálás, tehát nem a szoptatás kiváltásával jár együtt (hacsak az anya nem szeretné ezt kifejezetten).
• Fontos megvárni az érettség jeleit (nyelvkilökő reflex eltűnése, ülni tudás megtámasztással, emésztés)

Amikor tehát 6-7 hónaposan egy baba nem eszik semmit az anyatejen kívül, az nem feltétlen jelent evésproblémát. Ha a 7-9 hónapos baba keveset eszik, nem előírt adagokat, az sem jelent evésproblémát. A probléma leggyakrabban éppen abból keletkezik, hogy a környezet emiatt aggódni kezd, nyomást gyakorol az anyára. Az anya, aki pedig ebből keletkező félelmében erőltetni kezdi az evést, elbizonytalanodik saját kompetenciájában. Frusztrált, szorongó és kontrolláló lesz. Ez pedig megterheli az evések légkörét. Ami evésproblémákhoz vezethet.

Ha ebben a csapdában érzed magadat, akkor érdemes a számokat félre tenni, nem méricskélni, hogy mennyit eszik a gyereked. Hanem egyszerűen inkább csak rá figyelni, hogy ő vajon mit él át az etetések közben.

Osztott felelősség az etetésben

Az osztott felelősség fogalma segít megérteni a szilárd ételek fogyasztásának egyik sarokkövét az első években. Fontos, hogy a hozzátáplálásnál az anya szabja a kereteket, a kínálandó ételeket. Tehát hogy mit ad enni és mikor kínálja azzal a gyermeket és milyen körülmények között. Asztalnál, ölben, földön, etetőszékben, egy vagy többféle ételt ad, darabosat vagy pépeset, a család főztjéből vagy a gyermeknek külön készített ételt, stb.

 Ugyanakkor nagyon fontos, hogy fejlődő képességeihez mérten a gyermek autonómiája, önállósága teret kaphasson. Leginkább a döntésben, hogy mennyit eszik vagy eszik-e egyáltalán! Felfedező kedvével pedig kísérletezhessen a kanállal, a kezével és az ételek állagával, hiszen éppen a világ egy új része tárul fel számára, ami az izgalom és öröm forrása is. Az evés eleinte ezeket jelenti számára a jóllakás lehetősége mellett.

Az evés nem játék?

Ne várjuk el hogy nyugodtan üljön egy helyben és ne játsszon az étellel. Ahogyan a világ minden részét meg akarja ismerni, úgy ellenállhatatlan késztetést érez, hogy az ételbe is belenyúljon, kiköpje, megforgassa a szájában, utánozza az anyukáját a kanállal, megetesse a kedvenc játékait. Adjunk erre teret neki.

Kaphasson ő is egy plusz kanalat! Etessük olyan helyen, ahol könnyen fel tudunk takarítani evés után. Ne kelljen kényesen vigyázni a tisztaságra, hiszen ez fölösleges konfliktust szül anya és gyermeke között.

A játék és felfedezés vágya az evések körül idővel veszít majd jelentőségéből, és a kisgyermek egyre inkább az evésre fog figyelni. Ahogy nő az aprítás, pucolás, kavargatás feladatai lesznek vonzóak a számára. Óvodásként a főzésbe is be tudjuk már vonni.

Mi van, ha félrenyel?

Ijedelmet tud kelteni az anyában, ha a baba öklendezni kezd a szilárd ételtől. Tudni kell azonban, hogy az öklendezés nem fulladozás. Az öklendező reflex könnyebben váltódik ki kisebb korban, mint a nagyobbaknál. Ennek védő funkciója van, tehát nem bajt jelez. Segíti az étel kiürítését a szájból. Ha ezzel tisztában vagyunk, az csökkentheti az anya félelmét.

Ha a gyermek öklendezése vagy a szilárd ételdaraboknak a szájába vétele különösen erős félelmet vált ki az anyából, akkor érdemes ezt elismerni és tekintetbe venni. Fontos a baba szempontjából is, hogy az anyukája biztonságban érezze magát az etetéseknél. Ha a pépes étel megnyugtatóbb, akkor egy ideig jobb azzal kínálni, majd fokozatosan próbálgatni a darabosat.  Ha pedig az anya fulladástól való félelme nagyon erős és nem enyhül, akkor érdemes a mélyebb okokat megkeresni.

Az ingadozó étvágy – Keveset eszik?

A kisgyermekkorban a gyermekek étvágya erősen ingadozó. Ahogy a szoptatásnál is a napi energiabevitel számít és hosszabb távon egyensúlyozódik ki a bevitt tápanyagok aránya, úgy a szilárd ételek fogyasztásánál is a napi összbevitel számít, nem az egyszerre elfogyasztott mennyiség. Ezen kívül vizsgálatok kimutatták, hogy amennyiben a gyermekeknek lehetőségük van szabadon választani többféle étel közül, akkor hajlamosak hosszabb távon, hetekig bizonyos ételeket előnyben részesíteni, majd váltani és más tápanyagcsoportokat fogyasztani. Így kiegyensúlyozott bevitelt érnek el hosszabb időegységekben nézve.

Válogat? Nem fogad el új ételeket?

A kisgyermekek meglehetősen konzervatívak az ételeket illetően. Ragaszkodnak a megszokott és ismert ízekhez. Ennek evolúciósan védő szerepe is van, hiszen abban segítette korábbi korszakokban a gyermeket, hogy elkerülje a veszélyes, mérgező ételeket. Ha egy-egy új étel erőltetés nélkül többször kerül a családi asztalra, valószínű hogy előbb utóbb megkóstolja majd a kisgyermek is.

Nem eszik a gyerek húst

Sok kisgyermek nem szereti a húst, míg mások kifejezetten sokat fogyasztanak belőle. A fehérje pótlására a tejtermékek, az olajos magvak és a hüvelyes zöldségek is kiválóan alkalmasak. Ezért hús nélkül vagy akár tejfehérje mentesen is lehet biztosítani a megfelelő mennyiségű fehérjét a gyermek számára. Ilyen esetben fontos odafigyelni, hogy rendszeresen kerüljön az asztalra babféle, borsó és magok. Olajos magvakból áztatva és aprítva sokféle édességet és kenyérre kenhető kencét készíthetünk.

Az evés mint közösségi élmény

Az evésnek mindig is fontos szerepe volt a kisebb és nagyobb közösségek életében. Társas tevékenység, a hozzánk közel állókkal való együttlét lehetősége. A kisgyermekek sokkal szívesebben esznek társaságban. Segíthet, ha más anyukákkal és gyerekekkel rendszeresen lehet közös étkezéseket szervezni.  Vagy ha az egész család együtt ül asztalhoz napi szinten. A kisgyermek ilyenkor utánzási vágyától hajtva könnyebben fogad el új ételeket is.

Átmenetei evésproblémák

Minden gyermek életében vannak időszakok, amikor bizonyos okok miatt kevesebbet eszik, nem fogadja el a korábban kedvelt ételeket. Ezek általában nem okoznak gyarapodási problémákat. Az ilyen néhány napig vagy hétig tartó fennakadások a legtöbbször könnyen áthidalhatóak.

Ebben segít, ha a szülők nem vonnak le a nehézségből hosszútávú következtetéseket az evésre, saját kompetenciájukra vonatkozóan. Ha tudnak bízni önmagukban és a gyermekben, akkor nem kapcsolnak frusztrációt, csalódottságot az evésekhez az átmeneti étvágytalanság időszakaiban. Ez segít abban, hogy az evés zavartalanul mehessen majd tovább pár nap múltán a maga medrében.

A beteg gyerek nem eszik

A betegségek alatt természetes, hogy a gyerek kevesebbet eszik. A szervezet öngyógyító folyamatihoz energiára van szükség. Az emésztés energiát igényel. A betegség alatt ezért az étvágytalanság valójában a gyógyulást segíti.

A folyadékpótlás természetesen fontos, de ha nagyon erőltetjük, akkor a gyerek visszautasítása erősödhet. A gyógyszerek erőszakos beadása pedig súlyosbíthatja az evésproblémákat. Érdemes minden játékos kreativitásunkat bevetni, hogy a gyógyszer bevételében minél aktívabban együttműködjön a gyerek. Ne kelljen a torkán letolni.

A még szopizó gyerekeknél gyakori, hogy a betegség idejére visszatérnek a kizárólagos szopizáshoz. Ez segíti azt is, hogy elegendő folyadékhoz jussanak.

Az oltások után is jellemző az átmeneti étvágytalanság. Ez is normális.

Az anyai észlelés – Nem eszik a gyerek semmit! Egész nap nem eszik a gyerek!

Sokszor halljuk, hogy a gyerek nem eszik semmit vagy nagyon keveset eszik. Olykor az anyai észlelést az irreális elvárások és a félelem erősen el tudják torzítani. A ’nem eszik semmit’ kijelentés ellensúlyozására érdemes evésnaplót vezetni, hogy az anya maga is tisztán lássa, mikor miből mennyit evett meg valójában a gyermeke.

Vizsgálatok szerint a legtöbb olyan gyermek, akinek a szülei úgy érzik, hogy a gyermek kevsebbet eszik a szükségesnél, valójában fizikailag jól van, nincs hiányállapota és a növekedése is rendben van.

Az evésproblémák kezelése csecsemő- és kisgyermekkorban

Konzulensi munkám során azt tapasztalom, hogy a nehézségek a legtöbb esetben viszonylag gyorsan oldódni tudnak. Az anyai érzések feltérképezése, a korábbi élettörténet és a gyermekkel kapcsolatos élmények átbeszélése a fogantatástól kezdve segítik az okok feltárását, a gyakran elásott érzések átélését. Így az evési helyzet mentesülhet ezek alól.

Az anya és gyermek közötti interakciókban az erőforrások és erősségek megtalálása az anya önbizalmát megerősíti és lehetővé teszi, hogy az evési helyzetekben nagyobb legyen az egymásra hangolódás a gyermekkel. Így az evési probléma is oldódni tud.  

Összefoglalva

Ha nem eszik a gyerek – okok az elutasításra

• nem érett még meg rá (hozzátáplálásnál)
• nem éhes
• nem ízlik
• az evéshez társuló (korábbi) negatív fizikai/érzelmi élményt akarja elkerülni
• nehezített a kapcsolódás az anyával az evés körüli helyzetben jellemzően valamilyen korábbi feldolgozatlan trauma miatt
• nem használhatja saját önállóságát az evésben

Cél az evésnél

• örömforrás lehessen
• felfedezés lehessen
• kapcsolódás lehessen, az evés közben megélt élmények szabadon megoszthatóak legyenek az anyával (szülővel)
• az evésben tapasztalhassa és kifejezhesse a gyerek önmagát, saját képességeit, önállóságát, szükségleteit

Ha nem eszik a gyerek – mit tegyek?

• zárjuk ki a fizikai okokat
• életkornak megfelelően azt bízzuk rá, amire önállóan képes
• ismerjük el és fogadjuk el a gyermek nemet mondását
• bízzuk a gyermekre, hogy miből mennyit eszik meg
• bizonyos kereteket mi szabjunk, részben a gyerek képességeihez, életkorához alkalmazkodva, részben saját határainkat figyelembe véve
• tehermentesítsük az evést a nehéz érzésektől – kényszer, harag, félelem, megfelelés, aggódás
• kapcsolódjunk a gyermekkel és magunkkal az evésben
• tükrözzük vissza a gyerek szándékait és érzéseit
• kerüljük az erőltetés, a figyelemelterelés, a manipuláció, fenyegetés eszközeit
• tegyük minél többször közösségi alkalommá az evéseket
• vonjuk be a gyermeket az ételkészítésbe életkorának megfelelően
• kerüljük a nassolni valók adását

Felhasznált irodalom:

Chatoor Posttraumatic Feeding Disorder

Az Európai Gyermek-gasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozástudományi Társaság Táplálkozástudományi Bizottsága (ESPGHAN) állásfoglalás

Hédervári-Heller, É. (2008) A szülő-csecsemő konzultáció és terápia, Budapest: Animula Kiadó.

Stern, D. (1995) Az anyaság állapota, Budapest: Animula Kiadó.

Szalai, Gy. (2014) A korai kötődési minták és kötődési szorongás jelentősége az egészségben, betegségben, evészavarokban. In Kapocs – 13. évf. 3.sz. 2014 ősz)

A szülés és születés minősége a perinatális tudományok megközelítésében (2019) szerk.: Varga Katalin-Andrek Andrea-Molnár Judit Eszter, Budapest: Medicina